Budai-, Pilis-, Visegrádi-hegység és a Szentendrei-sziget Törökbálinti látnivalók útvonal

hossz 13 km
124 m
124 m

Ajánló:

Törökbálint kb. 14.000 lakosú város a budapesti agglomerációban. Dacára a főváros közelségének és a városi rangnak, a település megőrizte idilli, nyugodt hangulatát.

Útleírás:

A vasútállomásról a Törökbálinti-tóhoz indulunk, a tóparti sétányon kerékpárút vezet. Kiváló piknikező hely, ahonnan megfigyelhetjük a horgászokat, háttérben a Budaörs fölé magasodó kopár Csíki-hegyekkel.

A település lakóövezetén áthaladva, a város túlsó oldalán több nevezetességet is találunk egymáshoz közel. A szépen felújított Szűz Mária katolikus templomhoz egy rövid, de meredek kaptatón keresztül érkezünk. A XVIII. századi templom mellett, a Templom parkban megpihenhetünk, majd érdemes átsétálni a Xavéri Szent Ferenc kápolnához is.

A Majláth-kastélyban ma tüdőgyógyintézet működik, amelynek barokk kertjében érdemes rövid sétát tenni. A Falumúzeumban helytörténeti gyűjteményt tekinthetünk meg, pénteken, szombaton és vasárnap 13 és 16 óra között. Utunkat folytatva a barokk stílusban épült, fatornyos Mária kápolna mellett haladunk el, majd elérjük a magántulajdonban lévő Walla-villát, amelynek impozáns épületét kívülről tekinthetjük meg. Utunkat a Tükörhegy családi házas övezetében folytatjuk, majd onnan leereszkedve - Budapest nyugati részének panorámájában gyönyörködve - megérkezünk a Budapest-Balaton kerékpárút nyomvonalára. Innen folytathatjuk az utunkat Budapest vagy Etyek irányába.

Az útvonal végig jól járható, többnyire jó minőségű aszfaltos burkolaton halad. Mivel nagyrészt városi területen közlekedünk, az átkeléseknél, kereszteződésekben fokozott figyelemmel kell lennünk. A könnyen járható útvonal egyes részein meredekebb szakaszok is vannak, ahol alacsony fokozatba váltva, vagy a kerékpárt röviden tolva juthatunk át.

Ez az útvonal nem érinti a haladóbb kerékpáros képességeket igénylő Anna-hegyi kitérőt, amelyet külön útvonalként ajánlunk az érdeklődők figyelmébe.

Beszállási pont: Törökbálint, vasútállomás

Kinek ajánljuk: Túrakerékpárosok

Kiszállási lehetőség: Törökbálint, vasútállomás

Útvonalak
POI keresés

POI-k keresése

+