hossz 248 km
3 037 m
3 037 m

Vadregényes tájakon, hangulatos falvak között, monumentális várak és ékszerdoboznyi templomok között vezet a túra útvonala a Zemplén legszebb völgyein keresztül, Tokaj-Hegyalja világörökségi borvidékén át. A három napos túra Zemplén kapujából, Tokajból indul és Tokajba érkezik. A Zemplén, csodálatos tájaival, ódon városaival, bájos falvaival, a Tokaj-Hegyaljai kultúrtáj világörökségi helyszíneivel, történelmi emlékeivel és persze a mindent átszövő borvidékkel Magyarország egyik legszebb kerékpáros térsége. A túra során a vulkanikus eredetű Zemplén hegységi panorámája, hegylábai, völgyei, a Bodrog és a Hernád folyók kísérik végig utunkat, amelyeket várak, román és gótikus templomok, zsidó emlékhelyek, reneszánsz, barokk és romantikus kastélyok, évszázados borospincék és múzeumok szegélyeznek.

Az örökségtúra érinti a Boldogkői várat, és a kaptatókon keresztül megközelíthető Regéci és Füzéri várat is. A sok emelkedővel és hosszú gurulásokkal tarkított túra során meglátogatjuk többek között Tolcsvát, Sárospatakon a várat, Sátoraljaújhelyt, az egykor leghatalmasabb Aba nemzetség által épített abaújvári földvárat a füzérradványi Károlyi kastélyt, hosszan tekerünk a fenséges panorámájú Kassa-Sárospatak kerékpárúton. Végül visszatérve Tokajba meglátogatunk a Bodrog mentén fekvő kis ékszerdoboz falvakat is.

Útvonalak
POI keresés

POI-k keresése

+