Gerecse-Vértes-Velencei-hegység Etyek - Ercsi útvonal

hossz 50 km
423 m
373 m

Ajánló: a Közép-Dunántúl tájain Etyeket és Ercsit kötjük össze egy 50 kilométeres vadregényes nyomvonalon. Bár ritkásan, de táblákkal is jelölt útvonal igazi kalandtúra, az Etyek-Martonvásár szakasz aszfaltos, míg a Martonvásár-Ercsi szakasz földutas. Haladó, kalandvágyó bringásoknak ajánljuk főleg száraz időben, saját térképes útvonal követéssel az itt található letölthető nyomvonal alapján.

Útleírás: a Budapest-Balaton kerékpárúton indulunk ki Etyekről, és rögtön találkozunk hegyes emelkedőkkel. Megéri az erőkifejtés, ugyanis a Korda Filmstúdiótól Gyúróig végig csodás, szőlőtőkékkel és mandulafákkal szegélyezte utakon haladunk.

Gyúrón és Tordason át végig a BuBán haladva érünk be Martonvásárra. A vasutat is keresztezzük mielőtt beérünk a település fénypontjához, a Brunszvik Kastélyhoz. Kiemelt látnivaló a gyönyörűen felújított, barokk-neogót stílusban épült történelmi emlék és a hozzá tartozó csodás kastélypark.

A túra eddig burkolt utakon haladt, azonban Martonvásárról kiérve egy vadabb, természetközeli élmény vár ránk, ezt csak terepre is alkalmas kerékpárral ajánljuk, gyakorlott bringásoknak.

A továbbra is táblákkal ritkán jelölt útvonal vadregényes tájon, főleg földutakon halad tovább. Az esőzés esetén sarasodni képes nyomok különleges élményt nyújtanak, új szemszögből ismerhetjük meg az Ercsi kistérséget.

Az M6-os autópálya keresztezése után átkelünk a Szent László patakon, majd rövidesen megérkezünk Dunaparti célunkhoz, Ercsibe. Javasoljuk rögtön a Dunapartra érkezést, ott egy frissítő elfogyasztását a nyugodt vízparton. Budapest felé Ercsiről vasúton gyakran járó vonatokkal egyenesen a Déli pályaudvarra utazhatnak. A letölthető útvonal (GPX) egyirányú, visszatérni a Budapest-Balaton kerékpárútra ugyanezen útvonalon javasolt.

Beszállási pont: Budapest-Balaton kerékpárút, Etyek, Magyar-kút

Kinek ajánljuk: Haladó terep kerékpáros

Kiszállási lehetőség: Martonvásár vá, Ercsi vá.

Útvonalak
POI keresés

POI-k keresése

+